Amikor az embernek elege lesz a milliónyi új zene hallgatásából, akkor visszatér a régi kedvencekhez. Például a Sigur Rós 2005-ös lemezéről a 'Glósóli'-hoz.2010. 03. 24.
Amikor az embernek elege lesz a milliónyi új zene hallgatásából, akkor visszatér a régi kedvencekhez. Például a Sigur Rós 2005-ös lemezéről a 'Glósóli'-hoz.
Igazából teljesen mindegy (a lényeget tekintve), hogy melyik Sigur Rós-albumot hallgatjuk: az egyik elektronikusabb, a másik akusztikusabb, az egyiken sok a vonós, a másikon kevés; azonban mindegyikre ugyanaz a magas, falsetto ének és folyamszerűség jellemző. De legyen a példa mondjuk a 'Glósóli', mert az kissé elkülönül a Takk többi dalától. Ugyanis azoknál a zene is jelzi (valamennyire) a szerkezeti tagolást, nem csak a szöveg. A 'Glósóli' esetében viszont a crescendo szerkezeti elvvé is válik, és egy monumentális ívre fűzi fel a dalt (amit a videoklip is követ).
Végletekig expresszív és a végletekig elszigetelt zene ez. Elég csak arra gondolni, hogy egy izlandiból eredő kitalált nyelvet hallunk, ami eléggé megnehezíti, hogy értelmet adjunk a dalnak. Nem, a jelentés nem tűnik el, csak nehezen található meg, és még nehezebben definiálható. Így a 'megragadás' helyett az 'intuíció'-t vagyunk kénytelenek használni, a zene kapcsán pedig 'álomszerűség'-ről, meg 'hangulat'-ról kezdünk beszélni. A szöveg tehát nem segít eligazodni, nem ad támaszkodási pontokat, ennélfogva nincsenek konkrét asszociációink – a barthes-i jelölt nélküli jelölőre gondolok, hisz az ének nem-létező szavakat használ, melyek még olyasfajta segítséget se nyújtanak, mint a létezők (még akkor is, ha ezek mindenkiben más-más gondolatmenetet indítanak el, van körülhatárolhatóbb, megszilárdult jelentésük).
A képi világról beszélve kénytelen vagyok fölöslegesnek gondolni minden filozofikus-elmélkedő hülyeségemet a kordzakóval, bölcsészsállal és a vastagkeretes szemüveggel együtt, ugyanis ez a Sigur Rós-klip (és az összes többi) teljesen lefegyverez. Az első átvillanó gondolat a meseszerűség: a (legkisebb) legény elindul a világba. Később barátai is csatlakoznak hozzá, hogy együtt fussanak neki a domboldalnak és hogy onnan elrugaszkodva repüljenek a végeláthatatlan óceán fölött. Mintha a gyerekek valami ideált testesítenének meg: a tisztaságét, az önzetlenségét és a bátorságét; de ezek a fogalmak sincsenek a szájunkba rágva. Két pont is van, ahol didaktikus lehetne a 'Glósóli', de mindkétszer gyönyörűen kikerüli. Először a kocsit felgyújtani készülő gyerekek mellett masíroznak el, mintegy arra utalva, hogy ez (a 'vandálkodás') őket nem érdekli; ám ezt rendkívül finoman fejezik ki a képek. Aztán pedig a legvégén gondolhatnánk, hogy az utoljára elrugaszkodó kisfiú bátortalansága miatt negatív példaként jelenik meg, de újra csalódnunk kell. Nincs semmi csavar, entellektüel szarrágás vagy bármi, ami elvonná a figyelmet, csak a tiszta tekintetek, mosolyok, az emberi kapcsolatok. Technikai trükköt is csak a végén alkalmaznak, addig szépen fotózott tájak és közeli arcképek uralják a videót. Így szépen egyesül a történet és a látványvilág.
Az Amerikai szépség óta nem találkoztam semmivel, ami ennyire mélyen és természetesen emberi lett volna. A 'Glósóli' semmit nem tesz idézőjelbe, nem kérdőjelez meg, és nem rág szájba, csak egyszerűen jelen van. Nézem, aztán felállok és továbbindulok – kordzakó és cinizmus nélkül.
131978