2010. 03. 17.
A brit The Subways legutóbb múlt nyáron járt Magyarországon, és sikeres volt, meg láthatólag nekik is tetszett, mert jönnek vissza: márc. 30-án az A38-on zúznak és rángatják a gitárokat. Nagyon jó kis koncertzene ez, és a hajó nagyon jó hely neki, menjetek el.
Kooks, Wombats, Arctic Monkeys, Maximo Park, Kasabian, Hives, Kaiser Chiefs, Block Party, ezeket és még több ugyanilyet sorol fel a last.fm a Subways-hez hasonló zenekarokként. Na most nyilván nem szükséges részletezni, mennyivel kúlabb egy trió minden másnál, ami nem trió, azt meg pláne, hogy mennyivel kúlabb egy trió, ahol egy szőke csaj basszusozik, minden olyan triónál, ahol nem egy szőke csaj basszusozik. Én nem is nagyon tudtam soha megkülönböztetni egymástól ezeket a zenekarokat, amikhez állítólag hasonlít, talán az egyikben van néger, a másikban meg nincs alapokon, a zene egyedül az Arctic Monkeys-nál játszott szerepet; a Subways viszont nekem valahogy nagyon is pofátlanul, egyszerűen, stilizált gyökérséggel és túlspilázással tök jó. Itt nincsenek túlbonyolítva a dolgok (a 'Rock'n'Roll Queen'-nél primkóbb négysoros szöveget rég hallottam, és mégis jó), itt nincs nagyon semmi meglepetés, hogy akkor most hogy is megy tovább a téma (nyilván Am-ra vagy G-re, mire másra), itt igazából nincs 'meglepetés', ahogy mondjuk a többiben sem; de ahogy a többi nekem fáradt és lagymatag és kimódolt és mindenféle, a Subways-ben érzek energiát, valahogy úgy, ahogy mondjuk a The Kills-ben is vagy a Dead Weatherben, függetlenül attól, ezek most hasonlítanak-e egymásra vagy nem.
Az All or Nothing c. legutóbbi lemez is ilyen, lendületes, recsegős, csikorgós-sikálós, vannak rajta Nirvanás váltások, White Stripes-os rakenroll meg üvöltözés, két szólamban Avril Lavigne-szerű vokálokkal megtámogatott énekek (és azt ugye megint nem kell részleteznem, hogy bármi, amiben Avril Lavigne-utalás van, az mennyivel királyabb bárminél, amiben nincs); vannak tiszta gitárokra és akusztikusra kiállások, amiből meg mintaszerű torzításokkal visszajövetelek is vannak, meg olyan pergőn egyeket kalapáló dobtémák, amiket a gerjedő torzításokkal meg az üvöltözéssel együtt Marilyn Manson sem vetett meg nem is olyan régen, sőt, dobra-basszusra kiálló versszakok, amiket pedig nagyon könnyű elbaszni, itt viszont megvan az embernek az a megelégedése, hogy mindig úgy és ott jön be a gitár, ahol azt ő behozná, a versszak közben is mindig ott van behúzva-bezsúgatva két gerjedő akkord... Ez a zene pihentető és kielégítő, na, és egyébként vicces is. Sok-sok tök szimpla, gyors, 3 és fél perces kis rakenroll, nem szarozunk, nem érzelgünk, toljuk, az is érzelem, nem, hogy "you are so rock'n'roll, be my little Rock'n'Roll Queen". Sok-sok egyszerű dal, semmit sem akar, néha ilyen is kell, sőt.
És ezek a gyerekek még azt is tudják, láthatólag, hogy a digitális multieffekt a coming out egy formája a gitárosoknál -- ez az utolsó érv, ami most már végleg meg kell győzzön mindenkit, aki lazítani akar március végén, hogy a hajón nézze meg őket. Az ilyen zene definíciószerűen ilyen helyekre való, mert mindenképp hangosnak kell lennie, és viszonylag kis helyiségben jól meg lehet küldeni; a viszonylag kicsi színpad a trió-felállásnak is jó, és legalább mindenki jól fogja látni Charlotte Coopert (egy csaj basszusgitárral, na az a szexi, nem a neccharisnya). A 3 és fél perces számokon senki nem fog túlságosan elfáradni, viszont nagy-nagy gitárverés lesz itt, gerjedések, szinte röhejesen egyértelmű, de mégis kurvára működő témák, szép dob-basszus összmunka, és egészében egy olyan rakenroll, ami leginkább koncertezésre alkalmas, úgyhogy én koncerten fogom megnézni. Ha jöttök, velem is találkozhattok, és azt ki ne akarna, ugye.
Linkek:
The Subways hivatalos
The Subways MySpace
A38
131979