Kossuth-díjat kap Lovasi András, és mi ezt nevünk és arcunk vállalásával is helyeselnénk. Szerencsére nem köcsögöl, hanem öltönyt vesz és elfogadja. Jól is teszi. Szívünkből gratulálunk.2010. 03. 15.
Kossuth-díjat kap Lovasi András, és mi ezt nevünk és arcunk vállalásával is helyeselnénk. Szerencsére nem köcsögöl, hanem öltönyt vesz és elfogadja. Jól is teszi. Szívünkből gratulálunk.
Nem érdekel a politika, és nincsenek politikai nézeteim. Ahogy BWG mondta egyszer, a politika legfeljebb mint művészi téma érdekel, valahogy úgy, ahogy az ideológia, a szimbolizmus, vagy a szex is, azoknál nem jobban és azok közül egyeseknél jóval kevésbé. Egy pillanatig se dőljünk be tehát semminek, és ne is próbáljuk politikai oldalról megfogni azt a tényt, hogy ezen a március 15-én több olyan zenész is átvehet magas állami kitüntetéseket, akik valóban jók és számítanak. Közelítsük meg ezt egyedül a zene és annak hallgatása felől, mégpedig valahogy úgy, hogy ez egy jó dolog. Egyrészről állandóan arról panaszkodik mindenki, hogy nincs itt semmi elismerve, hát most el van. Másodszor ha fesztivál-nagyszínpados, fővonalbeli zenekart akarunk kiemelni, aki ugyanakkor mégsem mondjuk az Illés vagy az LGT (vagy hasonló), akkor elég egyértelműen Kispál és Quimby a választás (Kiss Tibi is lovagkeresztet kapott ugyanis). Harmadrészt ettől megint átgondolhatjuk, mi is az a 'fontos' zenekar és munkásság, talán valamivel tisztábban látva a magyar zenei színteret.
Mert pl., mint már többször megírtam, hiába vagyok az a korosztály, ahol már utálni kell a Kispált, én még mindig szeretem a Kispált. Mer túlspilázták, túlez-túlaz, és a mittudoménmi, és hülye bölcsészlélek, megannyi kibaszott idióta ideologizálása annak, hogy valakinek ez vagy az egyszerűen nem tetszik, mondjuk a hangszerelések kitörése a kezdeti egyszerűségből, vagy a szövegek ilyen-olyan metaforikus fordulatai, vagy hogy náluk fiatalabbak is vannak a koncerteken. Minderre ajánlom az én megoldásomat: nem kell Kispált hallgatni, csak néha, kétévente mondjuk egyszer megnézni őket valamelyik fesztivál nagyszínpadán, és kész. Komolyan, én annak idején hallgattam az első lemezt, a másodikat, a harmadikat, aztán tovább nem hallgattam a lemezeket, de nem kezdtem el ettől hülyeségeket beszélni (azt csak most). Most pedig 4-5 éve azt vettem észre, hogy amikor Kispál-koncertre tévedek, azt én élvezem, az tök jó; nem tiszta nosztalgiával nézem (mintegy azt látva benne, ami nekem akkor tetszett, mikor még hallgattam) és nem zavarnak még az áthangszerelések sem, vagy Lovasi flegmasága, nekem nem tűnik hakninak az egész, nem üresedett ki, nem gyűlölök mindent, amire 16-20 éves csajok sírnak és énekelnek, vagy amit többen hallgatnak, mint azt én személyesen szeretném. És kurvára mindegy, hogy ezt most magam miatt érzem így, vagy a Kispál miatt; mert pont ugyanazokat a baromságokat, amiket korosztályom (de már az alattam lévő korosztályok is) most elmondanak a Kispálról, már '94-ben is elmondtuk az Ágy, asztal, tévé koncertjeiről, ebből látszik, mennyire érvényesek. Csak én utána rájöttem, hogy ez faszság.
Ráadásul még azt is megírtam 2 éve, hogy "rövidesen Kossuth-díjat kapnak, mint Cseh Tamás" (na jó, csak Lovasi, de akkor is hátborzongató, nem, ahogy megjósoltam); a Kispál kanonizációja olyan lépés, amire már csak a hivatalos pontot kellett feltenni, hiszen a popkultúrában amúgy is klasszikusként kezeljük már mióta. Nézzétek meg az én megoldásomat: nem hallgatom, de szeretem és elismerem, néha-néha koncerten élvezem -- nem emlékeztet ez minden 'klasszikusra'? Klasszikus az, amit sose hallgatunk/olvasunk/nézünk, mégis azt mondjuk rá, ha állást kell foglalni, hogy szeretjük, és naná, hogy jó. Dosztojevszkij, bazmeg? Homérosz? Simán! Mikor olvastál utoljára Homéroszt? Gimiben, vagy ott sem. A következő kör persze az, amikor már annyira királyok vagyunk, hogy (bár sosem olvassuk) Chuck Norris-i keménységgel kimondjuk: nem, Homérosz nem jó, és ez felel meg az olyan 'klasszicizált' zenekarokhoz való hozzáállásnak, akikkel nekünk már nincs annyi személyes kapcsolatunk sem, mint mondjuk nekem a Kispállal -- mondjuk mint nekem a Beatles (akikről képes vagyok akár hivatalos minőségemben is értekezni, hogy miért sokkal 'fontosabb' náluk a Black Sabbath). A Beatles-hez nekem nem kötődik semmi (mint a legtöbbeknek Homéroszhoz), szerintem köcsög hippik voltak és szar zenét csináltak, és akárki akármit mond arról, ez miért 'fontos' mégis, én azt leszarom. Ahogy a legtöbbek azt, hogy mi minden nem lett volna Homérosz nélkül a görög (vagy épp az európai) irodalomban.
Lovasi (és így áttétellel a Kispál) kitüntetése pedig azért jó dolog, mert olyan zenekar és szövegíró kapja az elismerést, amit-akit a magyar koncertre járó közönség legnagyobb része még személyesen ismer, akihez még személyesen kötődik, bár a második vonalban már számtalan epigonja jön felfelé majd' 10 éve. Mert akárcsak Homérosz nélkül a görög irodalomban, a Kispál nélkül se lenne lófasz se a magyar zenében. És nem csak a 'mainstreambe bevonuló alterokról' van szó: Kispál nélkül nem lenne 30Y (nem fogadok el ellenvetést), nem lett volna Hiperkarma és Kaukázus (utóbbi mondjuk jobb is lett volna), és így tovább. Ezt a zenei szemléletet, azt a fajta szövegvilágot, ezt az éneklést és dalszerzést Magyarországon kétségtelenül a Kispál és Lovasi jeleníti meg. Akik utálják, sokszor pont a számtalan szar lovasis szöveget író, szarul lovasisan éneklő másodgenerációs miatt utálják: de még ha gyűlöljük is ezt és azt gondoljuk, bár ne lett volna, ezzel együtt kell élni. De egyébként kurva jó, hogy volt, mert míg mondjuk a Kaukázust komplett ki lehetett volna hagyni a magyar zenéből, a Hiperkarmát pl. kurvára nem. Igen, tisztában vagyok vele, hogy nekem is pont ugyanezt kellene elmondja valaki, mikor épp a Beatles-ről beszélek, de a nagy különbség, hogy ez most van. Lovasi most kap Kossuth-díjat, és összehasonlíthatatlanul jobb, ha valakit akkor ismernek el, amikor még releváns, mint ha akkor, amikor a zene befogadóinak legnagyobb része számára egyáltalán nem személyes élmény, fontossága pedig (mint mondjuk a Beatles-é) elméleti kérdés, nem pedig a saját fülünkkel hallott kérdése a most történő zenéknek. A könnyűzenei Kossuth-díjasok sorából Lovasi csak Cseh Tamással állítható egy kategóriába, mert Cseh Tamás zenéje valahogy képes volt 30-40 éven keresztül személyes, megfogható vonatkoztatási pont maradni. A többiek, Koncz Zsuzsa, Bródy, Dés, Presser, Zorán egyáltalán nem, fáradtak és irrelevánsak voltak már jó ideje (azóta is azok, mert nem értették meg, hogy esetükben a díj azt jelenti, most már hagyd abba).
A rokkant, már rég klasszikus státuszú zenészek kitüntetése pedig igazából távolítja a közönségüket a zenehallgatók általános csoportjától. Ilyenkor minden idegesítő Zorán-rajongónak megnő a pofája, mintha empirikusan bebizonyosodott volna ettől, hogy a patetikus zongorákra-gitárokra patetikus orrhangon éneklés mégiscsak 'jó'. És ettől a zenehallgatók legnagyobb része csak még jobban fogja utálni mind Zoránt, mind a rajongóit, akik meg most már valamilyen fensőbbség tudatával átmennek 'igényesbe' (itt bukkan fel az 'igényes' terminus nyilvánvaló ideológiai töltöttsége, Zorán zenéje pont olyan szirupos és szar Kossuth-díj után is, mint előtte, de 'művészeti elismerése' immár alapot ad arra, hogy 'többnek' kezeljük). Az viszont, hogy most először olyasvalaki kap ilyen típusú elismerést, aki mindig is az 'alternatívnak' nevezett zavarosban mászkált, és akinek mind a zenéje, mind a közönsége közvetlenül meghatározó most, épp ma is (pl. azért, mert a közönségük egyben több más zenekar is, akik meg most jönnek fel lassan a második vonalba/ból), na az pont az ellenkezőjét kellene elérje. Meg kéne mutassa, hogy van rokk, ami nem rokkant, amit lehet díjazni, lehet ünnepelni, aminek a hatását konkrétan látni lehet, most. Nem 'igényesezni' (ettől nem lesz 'igényes' zene a Kispál, hálistennek), nem 'magaskultúrábabeemelni' (a Lovasi-szövegek csak rosszabbnak tűnnek az irodalmi típusú értelmezgetéstől, ami egyébként legtöbbször maguk is nagyon rosszak), nem 'magaslórólnézni' tőle, hanem örülni neki, mint a tollal áthúzott, de ceruzával már úgyis beírt ötösnek az általánosban.
Ettől semmi sem változik persze, korosztályomban továbbra is kötelező lesz utálni a Kispált, sőt; jó néhány mostani 'alter' zenekar továbbra is kísérletezik majd Lovasis szövegekkel és énekléssel, sőt. Természetesen lehet rohadtkomenistázni (az mindig mindent megold), és ki tudja, lehet, hogy Lovasinak hirtelen nagyobb lesz az arca, aztán lecsúszik és alkoholista lesz. Ettől nem változik, hogy a Kispál- és a Lovasi-életmű olyasmi, ami most is aktív, és egészen mostanáig tart, nem 20 évvel ezelőttig. Nem az a jó ebben, hogy ezek most vonatkoztatási pont lesznek (eddig is azok voltak); hanem hogy megszoktuk, hogy díjakat a U2 és a Kings of Leon szoktak kapni, vagy a Back II Black és SP, és most a változatosság kedvéért mégiscsak kap valami olyan is, ami jó. A Cluster One nevében szívből gratulálok Lovasinak (és természetesen Kiss Tibinek és Barabás Lőrincnek, akivel nem is olyan rég közöltünk interjút, hasonlóképpen), és ha már, akkor hadd jelezzem az igényt, hogy jövőre Kossuth-díjat Menyhárt Jenőnek és lovagkeresztet Lukács Lacinak, mert neki a neve is Rokk.
alternatív Kispál és a Borz kitüntetés Kossuth díj Lovasi András Quimby
131976