2011. 03. 09.
A szerda a hét egyetlen napja, amikor hatékonyan lehet dolgozni. Persze ez egyáltalán nem tántorít el attól, hogy egész nap zenét hallgassak; nézzük hát a következő részt az első-utolsó párokból. A zene persze megint kiütéssel győzött, megint elaludtam a nap végén. Így megy ez.
Reggel - Kari Bremnes - Norwegian Mood - Birds
A 'Birds' egy elég jó szám, persze lehetne jobb is, de mindenképp a "csak simán jó" felett van pár lépcsővel. Az első, amire felfigyeltem benne, az a rettenetes elveszettséget sugárzó gitárhang, ami néha előkerül, egy megfelelően időzített crescendo-decrescendo hülyülésben, az amplitúdóból visszacsatolva a hangzás egyes paraméteire. Ugye ez milyen szép; és egyébként az egész szám milyen rohadtul szép, csak a közepébe nem kellene az a kibaszott visongó férfihang. Az ilyeneket kiirtanám. De ennél már nagyobb hibákat is követtek el, gondoljunk csak Beethoven híres cisz-moll szonátájának középtételére.
Kari Bremnes egyébként biztosan nagyon érdekes jelenség; de a zenéje mindenképp, az ember azt gondolná, hogy ez nem valami jazz-alapú faszság, pedig igazából igen. Nem tudom, hogy maga írja-e a szövegeit, de a "Birds are like words / Suddenly away / Birds are like words / Some of them will stay" refrén egész szép.
Atombombaként csapódik hát fejünkbe a csajom által csak "öngyilkos norvég picsának" nevezett Bremnes zenéje, ami egyébként (hiszen hallhatjátok) tényleg kurva jó, bár egy óránál tovább már nagyon-nagyon nehéz elviselni. De nincs ez másképp az atombombával sem, megfelelő kis egyensúly ez így.
Este - Massive Attack - Mezzanine - Dissolved Girl
Az LSD-fürdőbe, majd zaciba csapott lány esete még kétszázhetvennyolcadik meghallgatásra is teljesen átélhető, ezért is szeretem ezt a lemezt úgy általában. Vicces, de még sose mertem megnézni, hogy is néz ki az a csaj, aki ezt a számot énekli - alighanem súlyos csalódás lenne. Viszont a hangja szerintem valami elképesztően gyönyörű, főleg a drogos állatok által összetalicskázott hangszőnyeg felett.
Arról nem is beszélve, hogy a gyomromat szétkúró basszusgitár is mennyire gyönyörűen beleolvad, erről eszembe is jut egy másik lemez, Bill Laswell és Pete Namlook 'Psychonavigation'-je, illetve annak is az első, kb. fél órás száma, amiből legalább tíz percen át ugyanaz a két ütemből álló basszustéma ismétlődik monomániásan, ám mégis nagyszerűen. Mondjuk tagadhatatlan, hogy van bennem valami perverz vonzódás az ostinatokat bedobó zenék iránt; és persze az "érdekes hangokat" bedobó zenék iránt is. Nem csoda, hogyha mindezt nyakonöntik egy ilyen női hanggal, az maga az instant szerelem.
Nem mellesleg, mint nemrég kiderült számomra is (valahogy a popkultúra mindig későn ér utol), ez még kommersz geek zene is, hiszen a Mátrix elején hallhatjuk Mr. Anderson füleséből kiszűrődni. És mivel ez nyilvánvalóan integrálta a szám értelmezési tartományába a gépeket is, a rázósabb tervezési problémáknál mindig ezzel turbózom az agyamat.
Need a little love to ease the pain.
Kari Bremmes Massive Attack szerda
131976