2011. 03. 07.
Én egy nagyon zenefüggő ember vagyok, abban a tizenegynéhány órában, amit ébren töltök, gyakorlatilag folyamatosan hallgatok valamit. Érthető módon pár év után a reggel hallgatott első zene, meg a hajnal hallgatott utolsó zene mélyen szimbolikus jelentőségre teszt szert. Kegyetlenül logolom tehát.
Egyébként tényleg döbbenetes, hogy a reggeli első zene mennyire tönkrebaszhatja az ember egész napját (vagy legalábbis az enyémet biztosan), soha nem voltam nyomottabb, mint amikor minden reggel a 47-es villamoson a 'Csendes őrültet' hallgattam az E Sávoktól (akiket egyébként hallgassatok, nagyon jó csávók). Hallottam benne a morajló tengert. Szerencsére azóta már rájöttem az igazságra - ti. hogy ezekkel nagyon óvatosan kell bánni - szóval nézzük csak a kibaszott hétfőt.
Reggel - Red Garland - Red Garland's Piano - Please Send Me Someone To Love
Red Garland, aki fájdalmas módon kimaradt a 'ronda néger zenészek' listánkból, egy jazz-zongorista, meglehetősen varázslatos technikával előadott érdekes zenékkel. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az az emlék, amikor először hallottam ezt a fölvételt, és olyan csodálatos volt, mint addig soha semmi - szégyen, de táncolni támadt kedvem (és még mozogtam is kicsit), hát képzelhetik, hogy ez egy hozzám hasonló dagadt informatikusnál milyen groteszk látvány (lenne). És hogy mennyire szép zene ez, hiszen még a szégyenérzetemen is felül tud kerekedni.
Red Garland zenéiben (és különösen ebben) mindig az fog meg a legjobban, hogy milyen rettenetesen dalszerű struktúrákat tud felépíteni úgy, hogy közben nincs szöveg, és nem is dal, csak a szokásos jazzes hülyéskedések. A 'Please Send Me Someone To Love' különösen szép példája a garlandi stratégiának; meg annak, hogy a nagybőgő-zongora kombinációval nem csak a szokásos 'halálos unalom'-lüktetést lehet szép témák mögé tenni, hanem igenis el lehet játszani azokat a rohadt témákat úgy, hogy katartikus legyen. Richard Wright 'Love Scene Version 4' fölvételétől eltekintve, azt hiszem, ez az egyetlen, amit hallottam, és a 'szerelem' nem fordul önmaga pariódájába már a második ütemnél.
És hát ugye az igazi szerelem pont az, amin nem tudunk röhögni. És én szeretek a szerelemre ébredni. "És mi is igazából az álom. És mi is igazából a vicc."
Este - Jon & Vangelis - The Friends Of Mr. Cairo - State Of Independence
Jon Anderson hangja életem kibaszott szerelme, és ebben a számban (ami ha jól hallom, kb. két akkorddal lefedhető; de egyébként még sosem sikerült zongorán, ebből is látszik, h mennyire zseniális) pláne gyönyörűen szól. Pedig ez a szám maga az igazi lila szabadbölcsész borzalom, tele értelmezhetetlen referenciákkal keleti hülyeségekre. Azt hiszem, alapvetően pár viszonylag ritmikus szintialapból épül fel - persze Vangelis szokásosan zseniális hangzásaival; azért hihetetlen, miket össze tudott rakni analóg szintikkel -, amire Jon énekli a hülyeségeit. Ez a szám nem olyan döbbenetesen gyönyörű, mint a lemezen a legtöbb; ugye eleve már a Maltese Falconra utalás könnyeket csal az ember szemébe, de ez a lemez ilyen döbbenetesen képszerűen működik. Én már egész sokat zongoráztam a legtöbb emberhez képest, de fogalmam sincs, hogy tudnék annyira szép zongorahangzást előállítani, mint ami pl. a 'Beside'-on van; a címadó szám 430Hz-es A-ra lehangolt kísértő zongoratémája meg már végképp kívül esik ezen a világegyetemen. Épp mint egy film, amit szintikre meg effektezett zongorákra írtak.
De maradjunk a 'State of Independence'-nél, ennek a számnak a legcsodálatosabb része, amikor a közepe felé Jon a túlvilági hangján eljut a "Yes I do know how I survive / Yes I do know why I'm alive / To love and be with you / Day by day by day by day" részig, ami ugye milyen boldog, másrészt milyen jó lenne, ha mindenki konsziderálná, mint lehetséges opciót a rohadt háborús gyűlölködés mellett. Egy nagyon szép emlékem erről a számról, amikor egyszer meglehetősen sok tudatmódosító anyag bevitele mellett zenéket mutogattam egy embernek, akit nyilván nagyon szeretek (különben nem mutogatnék neki zenéket), és pont ennél a verzénél mondta azt, hogy ez milyen rohadtul gyönyörű.
És hát így is van, 'be the sound of higher love today', holnap folytatjuk.
hétfő jazz Jon Anderson Red Garland Vangelis
131976