Szombatonként a reggel még értelmetlenebb fogalom, mint bármely másik napon; az ember jó esetben felül, és érzi, hogy él. És sehol a buliarcok az Aszpirinnel, ez rosszabb mindennél. Ahogy Albus is megmondta, vannak rosszabb dolgok a halálnál.2011. 03. 12.
Szombatonként a reggel még értelmetlenebb fogalom, mint bármely másik napon; az ember jó esetben felül, és érzi, hogy él. És sehol a buliarcok az Aszpirinnel, ez rosszabb mindennél. Ahogy Albus is megmondta, vannak rosszabb dolgok a halálnál.
Reggel - Rick Wright - Broken China - Breakthrough
És ráadásul a videóban még csak nem is a stúdióverziót linkeltem, hanem olyat, ahol Sinéad O'Bigyó helyett maga Mr. Richard Wright énekel; figyelembe véve, hogy Wright nem sokat szokott énekelni, ez már eleve remek, mert egyébként egész kellemes hangja van. Vagy legalábbis a köcsög Watersnél biztos jobb.
A 'Breakthrough' mindenképp szimbolikus jelentőségű, hiszen az utolsó lemezének utolsó száma, hát azt hiszem, mielőtt meghalok, én is valami ilyen 'utolsó számot' szeretnék írni. Viszont egyébként maga a lemez szerintem egészen szörnyű (bocsi, Rick, egyszer majd biztos megértem), nagyon rossz keresztezése az ambientnek és Wrightnak. Vagy legalábbis én nem nagyon bírom hallgatni, ellentétben a Wet Dream-el, amit bárhol, bármikor.
De ez a szám tényleg nagyon szépen van megírva, összerakva, és előadva, nem is nagyon tudok róla mit mondani. Pedig szerintem már a 'Wearing the Inside Out' után is úgy látszhatott, innen már nincs út felfelé. Mennyire irigylem a Mennyországot, valószínűleg egész nap Bach és Richard Wright szól.
És hát jegyezzétek meg jól: a világon az elmúlt évszázadokban pont ez a két ember tudott billentyűs hangszerekkel bármit is kezdeni, és Ti épp az egyiket hallgatjátok. Úgyhogy most kurvára induljatok el sírt koszorúzni, Youtube-on nyálat csorgatni, akármi. Egy szégyen, hogy még legalább száz évig senki nem fogja tudni, hogy ki a faszom is az a Richard Wright.
Este - Angelspit - Krankhaus - Wolf
De azért persze van pokol is, sőt. Én egyáltalán nem értek a gótuláshoz, és nem is tudom, hogy ez a zene tényleg gótulás-e, vagy nem, de mindenesetre szórakoztató. Legalábbis nagyon jól megy a szájberimázshoz, amit ez a két idióta kitalált magának; és szegény Amelia akár szép is lehetne, de hát ennyire szarrá baszva már aligha van bármilyen jelentősége ennek a fogalomnak.
Ahogy a hozzáadott képek, a zene is a fekete-fehér-vörös színkombinációban úszik; nekem igazából mindig egy beteg fekete-fehér csempékkel kivert fürdőszoba jut róla eszembe, amiben szó szerint patakzik a vér. De nem csak olyan kis nyugisan, mint a Kubrick-féle Ragyogás liftjében, hanem szó szerint 'patakzik', jól összefröcsköl mindent, de legfőképp azt a köcsögöt, aki megpróbálja befogadni ezt a cuccot.
A 'Wolf' viszont kétségkívül a legremekebb szám a Krankhausról (jó, az igazából a '100%', de az túlzottan popzene); ami nekem különösen megragadta a figyelmemet, az a zseniálisan felépülő bridge rész, ugye 4/4, és "- - - destroy" négyszer, aztán "FUCK - - destroy" négyszer, aztán "FUCK ME - destroy" négyszer, aztán "FUCK ME UP DESTROY" négyszer, hát mi ez, ha nem maga a művészet. Egyébként az Angelspit általában bridge-ekben kurva jó, van egy másik számuk, amiben azt ismételgetik egyre őrültebb hangon, hogy "you don't get it, you just don't get it", és ez mekkora kurva jó már.
Angelspit hétvége Rick Wright szombat
131976