2011. 02. 01.
A bíteket, hegedűt meg billentyűket vegyítő Chapelier Fou után a kamaraballadákban utazó The Unbending Trees lépett színpadra január 25-én az A38 hajón. Az utóbbi időkben ritkaságszámba megy, hogy koncerteznek, így a Cluster One is fontosnak tartotta, hogy elküldje fotós-újságíró munkatársát. Így is lett: meghallgatta, lefotózta, feldolgozta. Íme, az eredmény.
Persze az Unbending Trees nem ismeretlen számunkra, írtunk véleményt az mr2 Akusztikos koncertjükről, valamint készítettünk interjút Hajós-Dévényi Kristóf énekes-szövegíróval. Egyrészt azért szerethető igazán a zenéjük, mert a többnyire csendes és akusztikus hangzáshoz hihetetlen szépen illesztik a mély és lírai szövegvilágot; másrészt pedig a dalok és hangszerelések egyaránt nagyfokú érzékenységről tanúskodnak. Örültem, hogy ezt teljes egészében újra megmutatták múlt héten a hajón.
Az ugyanis az igazi erőssége az Unbending Trees-nek, hogy az általában szomorú, melankolikus, bár az utóbbi időben egyre optimistább dalaik hangszerelésével elég jelentős dinamikai skálát tudnak hozni. És kevés jobb dolog van annál, mint amikor egy zenekar szépen tudja le- illetve felépíteni egy koncert ívét – amikor nemcsak dalainak, hanem élő produkciója egészének kiegyensúlyozott a dramaturgiai felépítése. Ott vannak a Havasi Balázs és Hajós-Dévényi Kristóf közös munkájának kezdetén született szerzemények ('You Are a Lover', 'Alfred's Lovesong', 'Protector'), melyekben a gazdagon díszített vagy minimalista billentyűjáték mély, recitatív, gyakran épp hogy csak odalehelt énekkel párosul. Ezek a dalok csendességük és intimitásuk révén lehetővé tesznek fájdalmas sóhajokat, mint a 'You Are a Lover'-ben: "You are a lover from today / Can you afford to dump a friend?"; vagy bensőséges kijelentéseket: "there's nothing to be frightened of / when you'll be staying near / you know / it's gonna make a change for me / it's gonna change the way to see" ('Alfred's Lovesong').
Egészen kinyílik a zenei világ, amikor belép egy vagy két másik hangszer, mint mondjuk a 'Winchester Geese' vagy a 'Devil on Your Shoulder' esetében. Az előbbinél Honyecz Ferenc hárfajátékát Gábor Andor kíséri ütőhangszereken, az utóbbi dal ezek mellé zongoraalapot is kap, így a dinamika kezelése nem csak egy hangszer és az ének feladata marad, tehát sokkal komplexebb dalépítést tesz lehetővé. Míg az utóbbi számok még mindig a finomabb kategóriába esnek, a régebbi 'Szívnagyobbodás' vagy az újabb 'Meteor' már valóban "robban". Ezekben Gábor Andor átvált dobokra, de nem puszta alapot szolgáltat, hanem kifejezetten dramaturgiához illően használja hangszerét: ha játszik egyáltalán, ha hangosan üt, mindnek oka és helye van a dalban. És nemcsak róla mondható el ez, hanem a többi tagról is – ez az a hangszerelési érzékenység, amiről az elején írtam: mindenki azt, akkor és úgy játssza, amit, amikor és ahogyan kell. Nyilvánvalóan vannak kivételek, de általában jellemző az Unbending Trees-re a dalok iránti tisztelet.
Ez a tisztelet adja az egyes szerzemények és az egész koncert dinamikáját, ami néhol ugyan leülni látszik, de aztán egy-egy dobbal erőteljesen megszólaló szám helyre teszi a dolgokat. És ez a tisztelet biztosítja, hogy a hallgató nem fogja úgy érezni, hogy hülyének nézik öncélú szólók művészieskedő eljátszásával. Meg úgy egyáltalán, az Unbending Trees zenéje akármennyire kimódoltan artisztikusnak tűnik – amit kifejezetten erősít a zongora és a hárfa jelenléte –, mégse az, hanem közvetlen és kifejező. Ezek pedig a már említett érzékenységgel párosítva felkínálják a befogadónak az egyszerű azonosulás lehetőségét. Mintha nem is művészet lenne, amit hallanak. Mintha.
Galéria
A38 Bocskor Bíborka Hajós Kristóf The Unbending Trees
131974