Vasárnap este újra a Szabad az Á-ban élvezhettük a művészetet mi mindannyian. Végre mindent tisztán látok: aki nem volt ott, az buzi.2011. 06. 07.
Vasárnap este újra a Szabad az Á-ban élvezhettük a művészetet mi mindannyian. Végre mindent tisztán látok: aki nem volt ott, az buzi.
Egy csodálatosnak ígérkező este reményében sétálunk az utcán a Szabad az Á felé. Mikor átjutunk a kapun, kissé szomorúan konstatálom, hogy azért a fények legutóbb szebben voltak beszendvicselve (és intelligensebbek is voltak nálunk). Hamar sikerül megtalálni a remek társaságot, úgyhogy gyorsan el is tűnök sört szerezni. Közben sikerül összefutni Gorcsevvel, a Pitstone szólógitárosával, a Cluster One híres egyszavas kritikáinak szellemi atyjával. Kedvesen mosolyog, amit elég nehéz összeegyeztetni a cikkeivel, de hát biztosan nem ittam még eleget. Sosem ittam még eleget.
A sörrel kicsit lehűtve magamat a pincehelység felé kanyarodom; itt az ideje megkeresni E-t, az Agressün kiváló énekesét. Mióta az E Sávok egyik csodálatos felvételén énekelt, ő is végleg Cluster One-közeli lett. Nem meglepő módon őt is egy sörrel felszerelkezve találom meg; hiába, az a baromság, hogy zenélni meg zenét hallgatni józanul kell, legfeljebb csak a kortárs komolyzenészekre jellemző.
Két perc után visszamegyek a felszínre, nem akarok én többet a levegőtlen dögmelegben tölteni, mint amennyit muszáj. Kis kötelező ivás még az asztalnál, aztán újra Gorcsev, hogy "gyerünk lefelé, kezdünk". Hát jól van, bazmeg, hát jól van.
Pitstone
Bármilyen zene automatikusan sokkal jobb lesz, ha egy csaj énekli; nincs ez másképp a 'Paranoid' esetében sem, amivel elindítják a lányok-fiúk ezt a remek partit. Érdekes, az jut eszembe, még sosem hallottam élőben ezt a számot, pedig így sokkal érdekesebb, mint lemezről. Az énekes csaj megnyerően visszafogottan mozog a mikrofon előtt, csak néha, egy-egy másodperc erejéig hörög. Meggyőző. Sörrel a kezemben imbolygok a sor közepén, ja, finished with my Elvis (at all), hehehe.
Aztán jönnek mindenféle számok, amiket csak rádióban szoktam hallani, de ilyen, szinte már metálközeli interpretációban sokkal fogyaszthatóbbakká válnak; a Roxette rettenetes 'Sleeping in My Car'-jának Pitstone-verziója messze jobb, mint az eredeti; sőt, igazából nem csak jobb, még jó is. Döbbenetes ez, jövök rá, miközben a sör elfogy, és valami elbaszott falmenti polcocskára száműzöm az üres korsót. Sosem kaptam még magam ezelőtt azon, hogy a kibaszott 'Sleeping in My Car'-t éneklem.
Azért a ritmus- meg a szólógitár néha kicsit szétcsúszik, belefér, úgyis én vagyok itt az egyetlen, aki kizárólag azért dülöngél jobbra-balra, hogy figyelhesse az urak bal kezét. Ellenben nem úgy, mint legutóbb itten, most legalább hallom a basszusgitárt is; szép szabályosan rugdossa a gyomromat, az ilyet már lájkolom.
A saját számok kapcsán nem is tudom, mit mondhatnék el, én azért még bírnék javítani a szövegeken (persze csak azért, mert magyarul voltak, és az énekes csaj olyan meglepően tisztán artikulált, hogy még értettem is); a "kötözz az ágyhoz" helyett például tudnám javasolni a "kötözz az ágyhoz, bassz meg, kötözzél, baszd meg, kötözz, kötözz!!!!!44négy!!"-t, sokkal művészibb lenne.
De jól telik az idő, minden szétcsúszó hangszerrel együtt is abszolúte befogadható előadás ez; egészen szomorú vagyok, amikor rájövök, hogy alighanem a végéhez közeledünk. Közben megérkezik egy igazán kedves barátom, miután szétveri a hátamat, az üdvözlésnél szomorú dolgokat "súg" a fülembe; hogy van az, hogy az embernek a szomorú dolgokat mindig irtóztató környező hangnyomás mellett ordítják a fülébe. Van ebben valami mélységesen nyugtalanító.
De sebaj, utolsó számként egy felemelően elmebeteg őrültséget hallhatunk, amelyben Tom Waits nagyszerű 'Christmas Card from a Hooker in Minneapolis'-a egyszer csak átváltozik a 'Knockin' on Heaven's Door'-rá; ordítva éneklünk, de nem hallatszik be a mikrofonba, sad but true. Hát így tolja a Pitstone, a 'Paranoid'-tól a 'Knockin' on Heaven's Door'-ig. Hogy egy szóban foglaljam össze: FELSZABADÍTÓ.
Agressün
A legfeljebb öt perces szünet pont annyira elég, hogy szerezzek egy viszkit; erre alighanem szükségem is lesz, végre megnézhetek valakit a színpadon, akivel boldogult ifjúkorunkban (höhö) néha együtt úsztunk a mélységes, gófikus depresszió setét árnyai közt. Boldog idők.
Szórakoztató hát látni, ahogy szó szerint megőrül a színpadon, és még jól is csinálja; az ugrálásnál már csak az viccesebb, amikor Jim Morrisonosan a mikrofonállványba kapaszkodva énekel, néha még hátat is fordít a közönségnek, szenvedjünk csak, hát persze.
Még a cseppet sem apró technikai problémákat is egészen bravúrosan sikerül megoldani, Joplint énekelni, amíg a többiek gitárt szerelnek, egészen felbecsülhetetlenül kúl. Persze egy kis zsidózás sem maradhat ki (ez azért elég merész első koncertre, nem?), megtudjuk, hogy Pink borzalmas 'Sober'-jének eljátszására csak úgy lehetett rávenni a dobos srácot, hogy beadták neki, hogy ez igazából egy Dimmu Borgir-műalkotás; merthogy Pink ugye "zsidó és popzene". Nem csoda, hogy az efféle gonoszkodások az eredménye végül az, hogy a félmeztelenebbik gitáros szamárfület mutat E-nek, a mi legnagyobb örömünkre. Hehehe.
A számok közti szünetekben rettenetes búgás tölti el a levegőt; Istenem, mint amikor otthon vagyok, a forrasztópákámmal, és azon töprengek, vajon hol basztam el az istenverte csillagpontos földelést. "Földhurkot megszüntetni, földhurkot megszüntetni", adom ki ordítva a parancsot, de senkit nem érdeklek. Ezekkel a kibaszott vezetékekkel mindig csak a baj van.
A helyettes főszerkesztőnk arca még mindig tökéletes mértékegység lenne a részegségnek: egyre merevebb. Meg hát persze a világon senki másnak nem jutna eszébe az énekescsaj "na, mit játsszunk még?" kérdésére azt ordítani, hogy "Megöllek Elvis! Megöllek Elvis!" (hogy meglepődtem volna, ha erre elkezdik a 'Megöllek Elvis'-t játszani).
Láthatóan a végefelé már mindenki hullarészeg és boldog, legalább tizenötször visszarángatják a srácokat, nem is rossz.
Hát mindent összevetve, kedves artisták, remekül szórakoztunk (még, még, még!); ráadásul most a csajommal is sikerült egyetérteni abban, hogy kit vinnénk haza a fellépők közül. Az élet néha még vasárnap is szép - főleg, ha úgy van. És most úgy volt.
Köszönjük, köszönjük.
agressün baszom a lukadat művészet pitstone szabad az á
131974