A Hiperkarma múlt héten a rossz időt hozó hideg szelek szárnyán visszalopta életünkbe a depressziót (a lejtőn túl egy újabb lejtő), a viharon túlról esőfelhőkkel együtt érkeztek. De hol az üzenet?2011. 06. 24.
A Hiperkarma múlt héten a rossz időt hozó hideg szelek szárnyán visszalopta életünkbe a depressziót (a lejtőn túl egy újabb lejtő), a viharon túlról esőfelhőkkel együtt érkeztek. De hol az üzenet?
A réten az emberek arcát elnézve valószínűleg nem csak az én barátaim gondolták úgy, hogy most aztán kurva nagy parti lesz, amin visszasírhatják magukat régmúlt ifjúkorukba. Nos hát nyilván magamkorabeli srácoktól minden efféle állítás kibaszottul röhejes (és szerencsére nem is így lett), de az tagadhatatlan, hogy ennyi boldog embert ritkán látni egy helyen; egészen varázslatos éjszaka lepett meg bennünket, bár ennek lehetett valami köze a mértéktelen alkohol- és szendvicsfogyasztáshoz egyaránt. Amivel egyébként, ahogy láttam, nem voltunk egyedül; én nem is gondoltam volna, hogy ez az ország annyira liberális, hogy egy koncertező tömeg közepén simán lehet tekerni, de hát ezek szerint mégis. Különben meg ne menjünk el amellett, hogy bár köcsög depis bölcsészzenének van elkönyvelve, a Hiperkarma mindig is kimondottan pozitív volt, ha már 'üzenetről' beszélünk, és még ezzel együtt sem tagadható le, hogy az az első lemez, aminek a legtöbbször visszatérő sora a "jobb lesz", mégis kurvára szomorú is. A visszatérés, mint az köztudott, annak köszönhető, hogy Bérczesi leállt a drogokkal és egyebekkel, ilyenkor aztán pláne pozitív üzeneteket várunk (ahogy a legutóbbi Quartos interjújában maga Bérczesi is többé-kevésbé errefelé igyekszik mutatni), meg hát három és fél éve volt utoljára koncert, és hogy most megint van, sőt, az egész fesztiválszezon be van táblázva, az már magában pozitív.
Ilyen elképesztő várakozásokat nem alulmúlni (mert alulmúlni nem sikerült) mindenképp művészet; gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki rettegett attól, hogy Robit hullára szétcsapva tolják fel a színpadra, ahol majd mindenféle kohézió nélkül Barrettkedik egy jót. Ami egyébként nem feltétlenül rossz; ha más nem, a korábbi egyre eldurvuló Hiperkarma-koncertek egyik fő tanulsága mindenképp az volt, hogy Robi szövegei annyira kibaszottul jók, hogy még vinnyogós felolvasásban is megállják a helyüket. Szerintem a világon semmi kínos nem volt bennük. De semmi ilyen rettenetes dolgot nem kaptunk az arcunkba.
Az igazság az, hogy a hűvös józanságélmény először teljesen fejbevert; rettenetes volt, hogy a millió és millió bootlegből megismert betét a '?'-ben például ("a rossz perceid vissza-visszatérnek") teljesen kimaradt, pedig én már tök komolyan elkezdtem énekelni a megfelelő helyen, és erre tessék, lófasz az arcomba, mentek tovább a zenével. Igazából, azt hiszem, a 'Lidokain'-t kivéve nagyjából ki is maradtak a kötelező hülyeségek. Ebből csak az látszik, hogy a régi rutinból koncertezés helyett ez itt most egy próbált-készült produkció volt, aminek ugyan maradtak improvizatív részei, de jóval több volt benne a tudatos összmunka (mondjuk Frenk vokáljai), mint régen. Mert valóban nem nehéz megismerni, most annyira kész-e az énekes, vagy annyira koncentrál: nem mintha görcsös lett volna az előadás (attól már csak a szimpla színpadi rutin is megmenti Bérczesit), csak egyszerűen 'tisztább', összeszedettebb, ilyenek. Ettől nem lesz vidámabb, vagy inkább nem ettől lesz vidámabb.
A mély gófikus szomorúság akkor öntötte el leginkább daloktól szaggattott lelkemet, mikor a "legyen az amire mindig vártál pont úgy ahogyan elképzelted" szövegről kiderült, hogy kivételesen nem egy betétben vagy hangolás közben hallgathatjuk meg, hanem végre írtak végre köré egy számot (ráadásul egész jót). A legtöbb új cucc szövege már korábban is előfordult beillesztve egy-egy számba; hát mindenesetre én már alig várom, hogy kijöjjenek a srácok a harmadik lemezzel. Tök jó volt ilyen összeszedetten hallani őket, és úgy tűnik, Robi is tényleg, tényleg összeszedte magát egy kicsit, a "felkelsz és azt mondod takarodjanak a házadból" végre nem úgy szólt, mintha telenyomták volna lidocainnal a száját. A "felkelsz és azt mondod VÁÁÁÁÁ" pedig egészen meglepett. Művészet bazmeg.
Jó kérdés hát, hogy mi is az üzenet. Alighanem az, hogy a kimódolt, úrias depressziót a totális szétzuhanás után is fenn lehet tartani; és ez mindenképp jó üzenet, ki sejtette volna, hogy egyszer a Hiperkarma életigenlő zenekarrá változik (bármit is jelentsen ez). Mondjuk talán azt, hogy régi szomorú számok nyilván tök más jelentéseket is felvesznek, ha most és nemszomorúan tolják őket, és hogy fasznak kell fanyalogni, szomorú számokat írni, mint az öreg fiktív L. Cohen egyszer elmondta, a világ legtermészetesebb dolga. Elég képtelen elvárásokkal fog ugyan szembesülni az állítólag (mostmártényleg) ősszel érkező harmadik lemez, de hát ezzel majd ősszel elég foglalkoznunk. Addig is annyi a feladat, hogy egész nyáron megnézzük a Hiperkarmát fesztiválokon, és felelevenítsük, miért is jó az.
De meg kell ígérnetek, srácok, hogy soha többé nem mentek el, és nyolcvan évesen is hallgathatom majd a hülyeségeiteket; csak és kizárólag egyszer bocsájtom meg, ha elhagynak. És akkor is nehezen.
10/10
Jacopo & Lam
Képeink kurvára a koncerten készültek.
Bérczesi Róbert Hiperkarma király Syd Barrett
131974