Ha már mindjárt itt a következő Arctic Monkeys, most már tényleg muszáj megírjuk, milyen volt az előző, mert addig is lehet azt hallgatni. A Humbug ugyanis meglepő módon egyáltalán nem átbaszás volt, hanem egészen jó. Tényleg.2011. 03. 25.
Ha már mindjárt itt a következő Arctic Monkeys, most már tényleg muszáj megírjuk, milyen volt az előző, mert addig is lehet azt hallgatni. A Humbug ugyanis meglepő módon egyáltalán nem átbaszás volt, hanem egészen jó. Tényleg.
Úgy látszik, ha egy lemeznél felmerül Josh Homme neve, kötelező a kritikában valahol a "varacskos" szót használni, ezt én most le is tudtam, többet nem fogom.
Az Arctic Monkeys sosem volt a szívem csücske, legtöbbnyire nem nagyon foglalkoztam velük, hiszen úgysem nagyon tudtam megkülönböztetni őket sok mástól, hacsak nem a rémesen hosszú szövegek, a karakteres yorkshire-i akcentus meg az azzal kontrasztáló "műveltnek" nevezett szókincs miatt. Ettől függetlenül persze akadtak már az első lemezen is számok, amik tetszettek, de azért ezzel együtt is elég laza tötymörgés volt ez, nincs nekem ennyi időm. Úgyhogy bölcsen nem mondtam vagy írtam róla semmit, hanem elfelejtettem a picsába az egészet. Egészen addig, amíg erről a legutóbbi lemezről, a Humbugról valamiért meg nem néztem a 'My Propeller' videóját, és persze akkor már a dalt is meghallgattam: mi van, Alex Turner John Lennon szeretne lenni ezzel a hajjal? és valami kiegyengetett, nem-szlájdolt basszussal megidézett Morphine akar lenni ez az alap? Ahol a Morphine felmerül, ott azért én máris kényelmesebben érzem magam (Mark Sandman a világ egyik legeslegkúlabb rockzenésze volt); szóval csak meghallgattam az egész lemezt. És nagyon kellemesen csalódtam, megmondom, miért.
Azért, mert ennek a lemeznek a nagy része ugyan felismerhetően Arctic Monkeys, még nekem is, aki az első lemezt sem hallgattam annyira, hogy interiorizálódjon, és eleve felejthetőnek is tartottam; ezzel egyidőben viszont elég rendesen el is távolodik azoknak a dolgoknak a nagy részétől, amiért felejthetőnek tartottam. Hát jó, vannak ide-oda ugrálós hülye témák itt is, hosszú szövegek meg hadart yorkshire-i, de (és biztos itt kell Josh Homme-ot emlegetni) azért ez sokkal keményebben, vastagabban, harapósabban szól, ha kell, és sokkal letisztultabban, ha az kell. Magasan a legjobb számok egyébként azok, amik az első lemez értelmében egyáltalán nem Arctic Monkeys-osak: a 'My Propeller' is elég erős nyitó, de a második 'Crying Lightning'-nál már egyenesen az jutott eszembe, hogy ez mintha valami elfelejtett Birthday Party-szám feldolgozása lenne (igaz, Tracy Pew sosem csinált ilyen összetett basszusokat, haha) -- a furcsa skálában szépen lépegető téma, a sarkosan döngő basszus, viszont ellentétként a nagyon-nagyon jól belépő teljesen standard rockrefrén már nem is csak 'egész jól' van egyberakva, hanem kimondottan egy kurva jó szám így. Turner is képes úgy énekelni, hogy ennek nem valami kiselőadás-hangulata van, hanem (hovatovább) tényleg dal-szerű. Ez egy kibaszott jó szám. Doors-éneklés!!! kiállásban
http://www.youtube.com/watch?v=rer1ygNmnXQ akusztikus + effektes Telecaster
http://www.youtube.com/watch?v=TOO3h21Gd7c akusztikus + zongora (+ szöveg betét!!)
Black Sabbath
Arctic Monkeys Birthday Party Humbug Josh Homme
131975