2011. 02. 18.
Ugye-ugye, kinek ne lennének következetesen letagadott, titkon dédelgetett kedvencei ebből-abból a korszakból? Nálam is hasonlóan van ez, leszámítva, hogy a Backstreet Boys-t és a Szomorú Szamurájt ma is bárki előtt büszkén vállalom... Ez az, ami eddig nagyon másképp volt a Linkin Parkkal, míg nemrégiben rá nem jöttem, hogy az LP tulajdonképpen nem más, mint Nietzsche 21. századi magyar hangja. Elmondom, hogyan is.
Jó-jó, persze. Szűkítsük a kört, mert ugye azt senki egy percig sem gondolta komolyan, hogy a Linkin Park úgy generálisan jó lenne. Ez hülyeség kérem, ezt még Besenyő Pista bácsi is megmondhatná. Nem, a Linkin Park nem egy jó zenekar a maga kínos pózolós beállásaival, a nu metál (számomra máig nem igazán értelmezhető) bilétájával a nyakában és persze a ténnyel, hogy ők is képesek voltak számot írni a 'Save Tonight' akkordmenetére (ezt mondjuk sokan mások is megtették; én mindig nagyon jókat nevetek ezen, és persze éneklem is mindet nagy serényen, ahogy magát a 'Save Tonight'-ot is mellesleg.) Ugyanakkor van ebben az általam ismert Linkin Park életműben pár dal, ami valahogy mindig elő-előjön és elgondolkodtat azon, hogy van-e értelme gyepálni és letagadni őket, ha konkrétan tudnak néha olyan számokat írni, amiket hallva a sírjából kikelt Nietzsche is előrepogózná magát az első sorokba, hogy utána görcsösre bólogassa a fejét, mondván hogy "Én is pont ezt mondtam, pontosan ezt!"
A gyanú, hogy léteznek tényleg jó LP számok még annak idején, 2007-ben merült fel bennem először, konkrétan a 'What I've Done'-nal kapcsolatosan a harmadik, Minutes to Midnight nevezetű lemezről. Zeneileg ez már akkor egy teljesen helytálló, egyenes, klasszikus menetelés volt a 'In the End' sikeréből olyan jól bevált zongoraintróval, ám mindezek mellé az 'In the End' közel teljesen kaotikus és halandzsaszerű szövegei helyett itt egy nagyon komoly és szépen felépített gondolatmenet hívja fel magára a figyelmet. Bezony.
A dal az önmagával nagy levegővétel után szembenéző beszélő archetípusából indít; ebből továbbgördülve szépen illusztrálja a felismerést, hogy korábbi tetteink tükrében (és ez itt lehet kb akármi; a videó Greenpeace-es vonatkozásaitól kezdve a vallásig, a bűnbánaton át az öngyilkos egzisztencializmusig) csak egyetlen módon teljesedhetünk ki tökéletesen - ha eltöröljük önmagunkat. Ez még egyszerű is lenne, nem olyan nagy cucc. Nade. Az első versszak "let mercy come" sora utáni teljes kiszolgáltatottsággal kontrasztban egy igencsak érdekes fordulat következik egyrészt már rögtön a refrénben: a "jöjjön hát a kegyelem" még egyértelműen feltételez valamiféle felsőbb autoritást, ha mást nem, a kegyelmet magát, ami ugye nem jön akármikor, hisz eddig sem jött; ezzel szemben az "erase myself", az "eltörlöm önmagam" már közel sem olyan biztos a felsőbb hatalomban. Itt már nem a kegyelem bocsát meg, itt már én magam teszek semmissé mindent azáltal, hogy kioltom az okát, önmagamat. Láthatjuk, öles léptekkel növekszik önnön szerepünk, képességeink szédítő magasságokba törnek. A passzívból aktívba, alárendeltből mindenhatóba átívelő híd az utolsó refrén előtti részben válik teljessé: az "I'm forgiving what I've done" zeneileg gyönyörűen végigvitt mondata a legkomolyabb és legtöbbet idézett nietzschei gondolatot visszhangozza - többé nem nekem bocsátanak meg, hanem én bocsátok meg önmagamnak, nem kegyelmeznek nekem, hanem önmagamon kegyelmezek. Csak nekem áll hatalmamban megbocsátani önmagamnak. Zeneileg még a pont, a mindent szentesítő végleges pecsétnyomás is ott van a mondat végén erősödő dobmenet utolsó, kalapácsszerű lecsapásában; azt meg, hogy Isten halott, csak a plágium miatt nem mondják.
Kicsit sem meglepő módon hasonló témában mozog a másik LP-dal, amivel a banda nagy valószínűséggel tényleg a borókabokor-bajszú nagy német nihilista előtt kíván tisztelegni: biztosan nagy meglepetés, de a 2010-es A Thousand Suns című lemez egyértelmű legjobbja, a 'Waiting For the End' sokak szerint bátorító, pozitív és életigenlő szövege és kompozíciója szerintem egyértelműen az öngyilkosságról szól. Ahol meg öngyilkosság van, onnan az egzisztencialisták sincsenek messze.
Zeneileg nagyon megijedhetünk a 'Waiting For the End' elejétől, ami nem is csoda, hisz az első blokk, ez a kemény, sok-sok lábdobbal nyomott, tört ritmus egy határozottan reggae-gyanús szövegelésbe torkollik (még a 'Buffalo Soldier'-t is rá lehet énekelni, szóval kétségkívül reggae), amiben Mike Shinoda meglepően ötletesen és jól fejti ki meglátásait szavakba bújtatott ürességről, félelem és fájdalom által vezettet kis életünkről, meg a láthatatlan dolgokról, amikbe látszólag kapaszkodunk, mikor csápolunk egy-egy LP koncerten. Nietzsche már örömében veri az asztalt, valljuk be, nekünk is méltán tetszhet a dolog. Eztán jön a megállás, és jön Chester szólama. Itt Nietzsche valószínűleg már a mellette álló tinilánnyal ölelkezik könnyes szemmel - a légiesen, valóban irányító, potens erő nélkül énekelt dallam alatt ott van a teljesen fején talált szöveg: a vég előtt a beszélő teljesen nyugodt, s bár felállni sincs ereje, nem csügged, mert csodás felismerésként tényleg tudatosul benne a tragikus végkifejlet, hogy "it's out of my control" - abszolúte nincs hatalmam a dolgok felett, amik történnek velem.
A 'vég', mint olyan, persze itt is kétértelmű. Minek van itt vége? Minek a végét várja itt a beszélő, az éneklő, az átélő? Persze, nagyon egyszerű behelyettesíteni ide akár a nemrég újra bekövetkezett Valentin-nap kapcsán barátnőket, barátokat, kutyát, disznót, szerelmet. Nietzsche persze nem érné be ilyen profán és mindennapi akármikkel, épp ahogy a dal sem éri be velük, ha olyan értelmezést próbálunk találni, adni neki, ami tényleg alátámasztja azt a hatalmas súlyt, ami igazából benne rejlik. Nem. Szerintem (és Nietzsche szerint is) itt az élet végéről van szó, amit költői egyszerűséggel kimondva valóban nehéz elengedni ("It's hard to let you go"), azonban végül, így vagy úgy, de fel fogjuk adni valamiért, amit az élet komplementereként életünkben még nem birtokolhatunk ("Holding on to what I haven't got"). És ez, akárhogy is nézem, egy gyönyörű szép gondolat.
Linkek:
Linkin Park hivatalos
A Thousand Suns In the end Linkin Park Nietzsche nu metál Waiting for the end What Ive Done
131976,131977